"2000-ben, április 43-án.

A mai nap nagy, nagy ünnep! Spanyolországnak van már királya. Megtalálták. Ez a király én vagyok. Csak az imént tudtam meg. Szinte egyik pillanatról a másikra belém hasított a világosság... De hát hogyan! Hogyan is hihettem akárcsak egy másodpercig is, hogy én valamiféle címzetes fogalmazó vagyok? Én! Hogyan fészkelhette be magát az agyamba ez az őrült gondolat? Tiszta szerencse, hogy valakinek nem jutott eszébe bolondokházába záratni miatta. Na de most végre minden tiszta és világos. Eddig szörnyű volt. Én egyszerűen nem értettem semmit. Mintha valami szürke ködbe burkolózott volna az egész világ. Mindez azért van, mert az emberek azt hiszik, hogy az agy a koponyában székel. Hát ez egyáltalán nem így van! Egy szél hozza, amely a Káspi-tenger felől fúj. Én tüstént feltártam Mávra előtt, ki vagyok. Micsoda ostoba teremtés ez a Mávra. Amikor megtudta, hogy Spanyolhon királya előtt áll, összecsapta a tenyerét, majdnem meghalt a rémülettől:

Szent isten! Segítség... segítség!

Életében nem látott még spanyol királyt. Éppen ezért igyekeztem megnyugtatni, kegyes szavakkal biztosítottam jóindulatomról: közöltem vele, hogy egy csepp haragot sem táplálok a szívemben, amiért időnként hagyta kihűlni a kályhámat, vagy kihegyezte a tollaimat...

Ezek a népek tudatlanok. Nem szabad, egyszerűen nem szabad őket művelt egyénekként kezelni. Természetes, hogy megijedt, mert meg volt győződve róla, hogy minden spanyol király II. Fülöphöz hasonlít. Hát persze megmagyaráztam neki, hogy semmi közös sincs bennem II. Fülöppel!

Nem megyek be a minisztériumba. Menjenek a pokolba! Nem uraim, többé nem fogtok be engem, nem fogom többé körmölni az irományaitokat!... nem megyek be a minisztériumba!"